In memoriam Dr. P á l f y Lajos ( 1932 – 2011 )
Elment egy vadász ….
Valamikor az ötvenes évek végén egyszer csak elõkerült egy ember az akkori vízügyi
igazgatóságnál, aki nagyon megérezte a vadászatban rejlõ kapcsolat-építés, a vadászaton
keresztül történõ közösségi érdekek érvényesítésének lehetõségét, és aki nem volt rest a
saját idejét és energiáját feláldozni annak a szenvedélynek az oltárán, mely szenvedély
élete végéig elkísérte. Ösztönösen érzett rá a vadászat ízére, nagy szerencsével talált
rá azokra az emberekre, akiktõl tanulhatott, és akikkel irányíthatott. Számos területen
megfordult, minden magyarországi nagyvadat is sikerült elejtenie, és néhány kivételes
trófea is gazdagította a vadászemlékeit. Vitathatatlan érdemei vannak a mai napig
egyetlen vízügyi vadásztársaság területének kialakításában, és a vadászház felépítésében
hiszen húsz évig irányította ezt a Társaságot. Nem tanulta a vadgazdálkodást, de
ösztönösen tudott jó döntéseket hozni, közösséget formáló gondolkodása lehet sokunk
számára példa az életünk során. A „kilencszázhetvenes” tiszai nagyárvíz után maga lõtte
a Dél-Alföld elsõ vaddisznóját szeretett vadásztársasága területén, és azon kevés
alföldi vadász közé tartozott, aki a koros õzbakot bizonyosan elõrébb helyezte a
vadászati álmok rangsorában, mint az afrikai vadászatot. A büszke volt a különféle
vadászati könyvekbõl és jelvényekbõl, vadászati relikviákból álló gyûjteményére is, de a
legbüszkébb mindig is arra volt, hogy még életében hosszú ideig együtt vadászhatott
Balázs unokájával, aki hivatásos vadász lett annál a vadásztársaságnál, amelynek alapító
tagja volt. Õszinte volt, hamar mondott néha kendõzetlenül véleményt, amelyet valójában
mindig is a „szent meggyõzõdése” alakított ki, és amelyen nehezen tudott változtatni, de
magam is tapasztalhattam, hogy tudott alkalmazkodni a megváltozott világ számára sokszor
nehezen befogadható szabályaihoz is. Nehezen élte meg a rendszerváltás elõtti és utáni
éveket, az ezredfordulót követõen azonban lenyugodott, és életét a vadászatnak, a
Barátainak és a Családjának szentelte. Szeretett Párja elvesztését követõen számos
betegség gyengítette, melynek végén a 79 évig zakatoló szíve két nappal a születésnapja
elõtt elfáradt…..
Neve felkerül az ópusztaszeri vadászháznál épített obeliszkre a jövõ vadászai számára
emlékezésül!
Egy elkötelezett, dolgos és szenvedélyes vadásszal kevesebben vagyunk…..
Tata !Nyugodj békében!
….akit fiaként szeretett :
Hegyes Zoltán
